Könyvtár nyílt egy bebukott hipermarket helyén

A texasi McAllen lakói nem estek kétségbe, amikor a Wal-Mart kivonult a városból: az üresen maradt épületet dizájnos könyvtárrá alakították át. Az új beiratkozók száma őket igazolja.
A belsőépítészek számára az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogyan lehetne a hangárszerű tereket intimebbé, az egészet valahogy emberléptékűvé tenni. A kivitelezők végül lebontották a még meglévő falakat, és külön tereket alakítottak ki a felnőtt, gyerek, sőt, a tizenéves olvasóknak is.
Az új könyvtárban egyébként helyet kapott egy nagy előadóterem és több osztályterem is. A kivitelezés annyira jól sikerült, hogy még díjat is nyertek vele. Ennél azonban sokkal nagyobb szó, hogy a könyvtár tavaly decemberi újranyitása óta az új beiratkozók száma 23 százalékkal megnőtt. (via ReMeK-e-hírlevél)

Hírforrás:
Könyves blog