Tévedés, hogy a könyvtárak a papíralapú világ végvárai, ahová a jövőben azok menekülnek majd, akik nem tudják elképzelni az olvasást tapintási inger és szagélmény nélkül. A jó könyvtár elébe megy a fejlődésnek, és azokon is segíteni kíván, akik elveszettnek érzik magukat az egyre táguló e-könyv univerzumban. Július 16-án bocsátotta vízre a Könyvtári Intézet a saját e-könyves infótárát link
Egyelőre még nem áll rendelkezésre átfogó kutatás, illetve adat a magyarországi e-könyv fogyasztásról vagy az elektronikus tartalmak fogyasztásának szokásairól; éppen ezért a Könyvtári Intézet a közeljövőben ezt is át szeretné tekinteni. Leginkább arra lennének kíváncsiak, hogy a hazai olvasóközönség milyen módokon kívánja használni az ilyen jellegű könyvtári tartalmakat, akarnak-e kölcsönözni, netán vásárolni a könyvtárakon keresztül elektronikus tartalmakat.
A könyvtárak részéről tehát nincs szó elzárkózásról, de azt Bánkeszi Lajosné is hangsúlyozza, hogy még számos kérdést kell tisztázni, elsősorban a szerzői jogokét. Ezen a téren viszont le kell ülni tárgyalni a kiadókkal, és megtalálni azt a megfelelő üzleti modellt, ami a könyvtárak számára is elfogadható, és a szerzők, valamint a jogtulajdonosok számára is megfelelő kompromisszum. Az olvasók pedig feltehetően arra vágynának leginkább, hogy távolról, akár otthonról is elérjék a könyvtári szövegeket, és ne csak azokhoz az irodalmi alkotásokhoz férjenek hozzá, amelyek már nem jogdíjkötelesek.
Magyar Nemzet