A nyugat-afrikai Mali fővárosában élő egyetlen magyar arra kérte a szombaton elindult Budapest-Bamako rali résztvevőit, hogy vigyenek neki néhány könyvet, mert arrafelé hiánycikk a magyar nyelvű olvasmány. A budapesti indulók azonban mindössze három könyvet tudnak magukkal vinni, mert az autókon leginkább csak a versenyhez szükséges felszerelések férnek el – tájékoztatta az MTI-t Szabó Gál András főszervező. A szervezők választása Az Év novellái és Az év versei 2008 című antológia mellett a Jancsiszög című könyvre esett, amely az 1980-as években játszódik és egy budapesti bankrablásról szól. A könyvek a főszervező guruló versenyirodájában jutnak el a sivatagos ország fővárosáig. A versenyiroda egyben mozgó könyvtár is lesz, amelyet a ralin indulók is használhatnak. – F: jan. 18., jan. 19.
Related Posts
Ha az ember nem lát elég hullát, azt hiszi, elmúlt a veszély
- KIT Hírlevél
- June 17, 2020
Egy árvízvédelmi szakember nyilatkozta sok éve: ahhoz, hogy elkerüljük a nagy katasztrófákat ,időnként kell egy-egy kisebb, bár áldozatokkal járó árvíz. Így ugyanis nem felejtik el […]
Valós veszély: rákattannak a gyerekek a Facebookra és személyiségi jogi aggodalmak
- KIT Hírlevél
- April 14, 2010
Az Ofcom kutatása szerint a brit gyerekek akár már nyolc évesen is regisztrálnak a közösségi oldalakra, figyelmen kívül hagyják a korhatárra vonatkozó biztonsági előírásokat. A […]
Legújabb trendek az okoskönyvtárak piacán 2. (olvasóink szavazatára)
- KIT Hírlevél
- August 27, 2025
1. rész: link . Az okoskönyvtárak piacának főbb szereplői típus szerint: rendszerkezelő rendszerek, lopásgátló rendszerek, olvasószolgálati és egyéb rendszerek. A rendszer a típusszegmens vezető része. […]