Zalaegerszeg — ‘Mindenkinek kellene könyvtárba járni’ — Mindenkinek kellene könyvtárba járni, de szabadidős olvasás miatt inkább az idősebbek járnak, az iskolások pedig a tankönyveket keresik, nem a szépirodalmat. Pedig az olvasás fontosságára országos kampányok hívják fel a figyelmet – mondta Tóth Judit, a Deák Ferenc Megyei Könyvtár igazgatóhelyettese, és hozzátette, hogy túl sok az információ, amivel a mai kor embere szembe kell, hogy nézzen, ebben el kell tudni igazodni, itt segíthet a könyvtár. — Kevés ember tudja, hogy a jó könyv megfog, az élet egy darabja, ablak a világra. Nem mellesleg pedig társ is. — A József Attila Városi Könyvtár olvasószolgálatosa, Kereki Judit is megosztotta a tapasztalatát velünk: az aktív dolgozói rétegnek csak nyáron van ideje olvasni. — Inkább a nyugdíjasok járnak könyvtárba, és persze az iskolások. Sok rendezvényt szervezünk a legkisebbeknek, hogy becsalogassuk őket a könyvtárba, ezt már kis korban el kell kezdeni. De a középiskolások már nem nagyon járnak: úgy látszik, el lehet úgy is végezni egy gimnáziumot, hogy a diák egy kötelezőt sem olvas el. — Internetes tanfolyamot is tartanak a könyvtárban, ahol szóba került az on-line könyvrendelés is, mint alternatíva. Judit szerint kezdetben félnek tőle az emberek, de amint kipróbálták egyszer, azonnal megszeretik ezt a fajta könyvbeszerzési formát. – F: jan. 15.
Zalaegerszeg — ‘Mindenkinek kellene könyvtárba járni’
Régebbi hírforrás(ok): Zalai Hírlap, link