Az indulás óta működött az a szolgáltatásunk, mely rögtön a nyitó lapon a látogató tartózkodási helyének megfelelő könyvtárak listáját, és azok aktuális eseményeit, híreit jeleníti meg — pont azokat, amik vélhetően a leginkább relevánsak. Az IKSZ rendezvényeinek saját honlapja, mely az események beküldésére is szolgál, nem rendelkezik ilyen funkcióval, az érdeklődőknek maguknak kell kikeresni településüket, ha kíváncsiak mi folyik náluk. Laci próbálkozott, gondolom többször is, de bárkivel is beszélt, Ramháb Máriával, vagy valamelyik beosztottjával, a legtöbb amit el tudott érni, hogy ‘majd beszéljünk’. Ezen kívül hivatkoztak ‘technikai nehézségekre’, más elfoglaltságra, stb. Magyarul nem akarták odaadni az események listáját és kész. Legutóbb, hogy ‘levegyük’ a szervezők válláról az együttműködéssel járó pluszmunka terhét mi magunk másoltuk le Karesszel (vagyis Füzessi Károly kollégámmal) az eseményeket a rendezvény weblapjáról, mire a Ládi Lacin keresztül az az utasítás jött Kecskemétről, hogy nem, nem jeleníthetjük meg ezeket az eseményeket a portálon.
Kardos András