Kis ráfordítással nagy tartós károkozás — hatékony főnöki demotiválás

Nem, most nem a klasszikus következik (Maurice Line: Hogyan keserítsük meg beosztottaink életét? — linkjét ld. alant), hanem egy másik. Eszembe jutott, mert figyelmetlen / képzetlen / gyerekkori fruszrációját feldolgozni nem képes vezetők (bármely szint előfordul) több generáción átnyúló károkat tudnak okozni szervezetüknek és szakmájuknak egyaránt. Tehát:
— Charles Handy az egyik nagy cég fiatal munkatársaként kezdte pályáját. Erről így szól: ‘Felfedeztem néhány jelentős szervezési hibát és kidolgoztam hozzájuk egy-egy jobb megoldást. Elküldtem ezeket a vállalatvezetőnek, majd vártam köszönetét. Egyszer behívott. ?Mióta dolgozik itt?’ – kérdezte. ‘Hat hónapja’ – mondtam. ‘És mióta működik sikeresen ez a vállalat?’ ‘Ha jól tudom, 50 éve.’ ‘Igen, pontosabban 54 éve. Maga azt hiszi, hogy a hat hónapjával többet tud, mint a többiek és az elődök a maguk 54 évével?’ Így érthető, hogy a következő 3 évben nem kérdeztem semmit sem, nem volt semmiféle ötletem, és nem tettem semmiféle javaslatot.
Russ Ackoff, a Wharton School professzora és kiemelkedő vezetési gondolkodó a fentieket ezzel egészíti ki: ‘Arra jöttem rá, hogy a hatalommal rendelkező személyek nagy része kétli, hogy bármely alárendeltje nála jobban végezhetné munkáját. A beosztottak képességeinek alábecsülése még gyakoribb akkor, ha az alárendeltnek nincs meg az a formális végzettsége, mint ami felettesének megvan.’
Mindazonáltal a fiatal és új munkatársak akár az ötletek buzgó forrása is lehetnek csupán azért, mert a dolgokat még nem veszik megszokottnak, felfedezik a változtatás lehetőségeit, és még nincs meg a foglalkozási vakságuk.’