Óriási károkat okoz az országnak, hogy a szervezetek nem gazdálkodnak hatékonyan az emberi erőforrásokkal. Sokszor emiatt a fejlesztések ellenére sem válik hatékonyabbá egy cég és még évek múlva is ugyanott tart, mint korábban. A jövőben ezért a humán erőforrás menedzsment helyébe a humán tőkével való gazdálkodás lép.
Sokkal nagyobb szellemi kapacitás van ma a vállalatoknál, mint amit valójában használnak, pedig a munkavállalók képesek lennének többet és jobban teljesíteni, ha megkapnák a szervezettől azt a támogatást, amellyel kibontakoztathatnák képességeiket. A cégvezetők hiába remélnek fellendülést attól, hogy a munkaerőt végletekig menően kizsigerelik, a kiszolgáltatott légkörben mindenki csak a szükséges minimumot teljesíti, ami a szervezet fejlődését, gyakran pedig a túlélését is akadályozza.
— Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a folyamatosan pénzhiánnyal küzdő cégek hiába kapnak tőkeinjekciót, kezdenek beruházásba, eszközfejlesztésbe, egy-két év múlva ugyanott tartanak, ugyanazok a problémáik, mint korábban. Ahol tehát nem az emberközpontú működésre helyezik a hangsúlyt, ott nem lehet hatékonyságnövekedésre számítani — mondta egy szakmai sajtóbeszélgetésen Gotthard Zsóka, a Big Five Akadémia vezetője.
HR Portál