Interjúk és empirikus adatok segítségével ez a tanulmány azt vizsgálja, hogy a képregények és a mangák továbbra is elhanyagolt, marginális dokumentumok-e a könyvtárakban, vagy az állományépítési és feldolgozási gyakorlat javult már az 1970-es évek óta, és a képregények száma olyan mértékben nőtt, hogy kielégítheti a kutatók igényeit. Ezenkívül a németországi gyűjtés és katalogizálás kérdéseivel is foglalkozik. Mindezek alapján arra a következtetésre jut a szerző, hogy bár fontos fejlemények történtek a német köz- és tudományos könyvtárak életében, ezek semmilyen változást nem hoztak a képregények könyvtári elismerésével és kezelésével kapcsolatban. Franciaországgal, Belgiummal vagy az Egyesült Államokkal összehasonlítva Németországban még sokat kell tenni a képregények könyvtári állományba való integrálása érdekében.
Humanus