Elvonás van, érdekegyeztetés talán majd lesz egyszer, irányelvekre kilátás sincs

Az Országos Széchényi Könyvtár a kulturális ágazatot sújtó zárolás ellenére a jövőben sem csökkenti szolgáltatásai színvonalát. A könyvtár úgy szervezi át működését, hogy ebből az olvasók semmit ne érezzenek meg, folyamatosan készíti elő idei évre tervezett kiállításait is. A zárolás az Országos Széchényi Könyvtár teljes költségvetésének több mint 10 százalékát érinti, amely 250 millió forintot jelent. Ebben a helyzetben a Nemzeti Könyvtár elhalasztja idei évre tervezett beruházásait, optimalizálja üzemeltetési költségeit. Sajó Andrea, az intézmény főigazgatója azt írta: a könyvtár ‘legfőbb értéke szakmaisága, amelyet minden körülmények között megóv’.
Érdekegyeztetés: elnapolva. Úgy tudjuk, a ‘működési költségek optimalizálása’ a cafetéria megvonását, és a bérlettámogatás elvesztését jelenti a dolgozók számára, valamint olyan költségcsökkentő intézkedéseket, hogy a könyvtár nem tud olyan könyveket megvásárolni, amiket külföldi intézményeknek küldenének ki cserébe azért, hogy tőlük is kapjanak. Az OSZK munkatársai rendszeresen járnak könyvárverésekre is, hogy ritka példányokat beszerezzenek, úgy tudjuk, erre is kevesebb pénz jut.
‘Minden rendszer a múlthoz nyúl vissza, ha legitimációt szeretne, ennek ellenére ez a kormány úgy tűnik, lemondott arról, hogy ennek ápolását kiemelt feladatként kezelje, nem tudjuk másképp értékelni azt, ami történik’ — mondta Földiák István, aki azt is sérelmezi, hogy a kormány máig nem hívta össze a Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanácsot (KÁÉT), pedig bőven lenne mit megtárgyalni. A kormány részéről csak ígéretet kaptak, hogy ‘hamarosan’ lesz KÁÉT-ülés, de határidőt még senki nem tud.

Hírforrás:
Hírszerző