Michelin-csillag, külföldi alapanyag — vagy mi is képesek lennénk rá?

Elhangzottak a honfiúi kebleket dagasztó ünnepi beszédek. Érthető módon kisebb hangsúlyt kapott a hír, hogy megszületett a második hazai Michelin-csillag. A méltató anyagokban — ahogyan tavaly a Costes esetében is — feltűnik, hogy az alapanyagokat jellemzően külföldről szerzik be, még az esetleges magyaros fogásokhoz is. S ha ez másodszor olvasható, kisebbnek tűnik a puszta sznobéria lehetősége. Miért jobb a külföldi, mint a hazai alapanyag, vagy input? Lehet, hogy egyszerűen a nagyobb merítés, és a nagy számok törvénye miatt. Ahogy pl. Németországban nem meglepő, hogy német szervezetek élére külföldi elnököt kérnek fel link — akár itthon kevésbé kellőnek minősülő magyart. Határok nélküli összehasonlítás eredménye. Ahol a minőségről a legjobb értelemben vett piac dönt, nagyobb az esély a jobb minőségre is. Vannak visszatérő elképzelések, mely szerint a minőségi ösztönzőket központilag is elő lehet állítani. Ebben is van igazság: szemmel láthatóan sokaknak megfelel az a minőség is. Ám, aki egyszer már megtapasztalta AZT a minőséget, valahogy mindig visszaréved…
— Szerintem jó a mi könyvtárunk is… Igaz, másikban még nem jártam… — És nem is diktálhatnak nekem mások!