A legkorábbról írásban is fennmaradt magyar szitkozódás az 1458-ból való Dubnici Krónikában található. A krónika maga, amely az Országos Széchényi Könyvtár tulajdona, egy 1370 körül íródott eredeti után készült. 1355-ben I. Lajos magyar király segélyhadat küldött Habsburg II. Albert osztrák herceg és Luxemburgi IV. Károly német-római császár támogatására Zürich és szövetségesei ellen. A krónika szerint: Zürich város körül rettenetesen megharcoltak a svábföldi németekkel. A magyarok azt kiáltva: Szent királyok segítsetek! — az isten kegyelméből végül győztek. ‘Úgy hullottak le a szájas németek a magyarok előtt, mint ökrök a vágóhídon. A magyarok ugyanis azt a parancsot kapták, hogy egy németet se fogjanak el, hanem mindnyájukat részegítsék meg a halál poharából’ A magyarok vészes kardot villogtatva fejük fölött, elcsapták kezüket és fejüket, mondván: Veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket. A latin nyelvű műben magyarul szerepel az utolsó mondat. Betűhíven:’Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh’.
Wikipédia