Fejlesztések a Zala Megyei Kórház Egészségügyi Szakkönyvtárában — ráfordításokat kommunikálnak

A Zala Megyei Kórház Egészségügyi Szakkönyvtárában a közelmúltban jelentős infokommunikációs fejlesztésre nyílt lehetőség, a Zalai Tudástár TIOP pályázata jóvoltából. A Deák Ferenc Megyei Könyvtár által létrehozott konzorcium tagjaként 5 millió forint támogatásban részesültek.
Azért is örülünk az összegnek, mert a kórházi költségvetésből számítógépekre, könyvtári infrastruktúra-fejlesztésre nem igazán jutott volna — mondta Beke Gabriella könyvtárvezető.
Az ország négy nyilvános orvosi könyvtárának egyike a zalaegerszegi. Az egészségügyben dolgozók mellett a laikus érdeklődők előtt is nyitva a 12 ezer kötettel, jelentős szakmai folyóirattal, s 900 olvasóval rendelkező bibliotéka ajtaja.

Hírforrás:
Zalai Hírlap