Európai Uniós forrásból fejleszti szolgáltatásait a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár könyvtára és közművelődési központja Debrecenben. A program legfontosabb célja a távoktatás feltételeinek megteremtése, online tananyagok kifejlesztése — jelentette be Böröndi Gábor dandártábornok kedden sajtótájékoztatón. Az intézmény azt reméli, hogy az 55 millió forintos beruházás nyomán ki tudja elégíteni a rá háruló szakmai és civil infokommunikációs igényeket illetve növelni tudja az olvasók számát — mondta a dandár parancsnoka.
A tábornok a legfontosabb fejlesztési célok között említette az interneten 24 órában elérhető és elektronikus szolgáltatásokat nyújtó könyvtári portál kialakítását, a különféle adatbázisok, online kutatási- és tananyagok, tanulmányok valamint mozgóképes felvételek elhelyezését a portálon, a szolgáltató helyek hadtörténeti eseményeihez kapcsolódó előadássorozatok megszervezését, a katonai alapismeret tantárgy valamint a történelem tantárgy oktatásának segítését és a hadtörténelem népszerűsítését. A parancsnok elmondta azt is, hogy a dandár könyvtára és közművelődési központja három helyőrségben, Debrecenben, Hajdúhadházon és Hódmezővásárhelyen szolgáltat.
Pénzcentrum