A II. Nagy Könyvelhagyó Nap keretében Orosházán ?Olvasás 2010-ben? címmel szakmai rendezvényt is tartottak. Sor került délelőtt egy biblioterápiás csoportfoglalkozásra is, igaz, csak a nagyon szűkre szabott időbeli keretekhez alkalmazkodva. Sóron Ildikó, az Országos Idegennyelvű Könyvtár munkatársa rövid, a fogalmak pontosítására törekvő felvezetés után ‘kóstoló jelleggel’ ízelítőt adott a biblioterápiából a feladatra a közönség soraiból önkéntesen jelentkezőkből alakult csoport együttműködésével. Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani című verse kapcsán a csoport tagjai személyes élményeikről beszéltek a játék és a halál vonatkozásában. A rendelkezésre álló idő ugyan irreálisan kevés volt, ennek ellenére a csoport mégis nagyon jól teljesített: megnyílt a többi, nagyrészt számukra addig ismeretlen csoporttag és a terapeuta előtt, többen őszintén beszéltek a halállal kapcsolatos félelmeikről vagy osztották meg ezzel kapcsolatos élményüket a csoporttal. Eközben munkájukat a közönség fennmaradó nagyobb hányada kívülről figyelhette, ami szintén nem könnyítette meg a helyzetüket. A beszélgetést a számukra leginkább tetsző verssor kiválasztásával és a többiekkel való megosztásával, néhányan őszintén meghatódva zárták. Bár a tortából csak egy szelet ?elfogyasztására? volt lehetőség, ez is elegendő volt arra, hogy ismételten bebizonyosodjon a már az ókori keleti kultúrákban lefektetett tény: az irodalmi alkotás? jelen esetben egy vers? alkalmas a személyiségben rejlő korlátok feloldására, a félelmek csökkentésére, a kommunikáció és az önismeret fejlesztésére. (Sóron Ildikó nyomán)
Related Posts
Április 21-én \’lapozzák fel\’ az UNESCO internetes világkönyvtárát
- KIT Hírlevél
- April 8, 2009
A világ minden részén lévő könyvtárak és archívumok kincseit — könyveket, hangos dokumentumokat és más anyagokat — az internetezőknek ingyen rendelkezésére bocsátó UNESCO digitális világkönyvtárat […]
Van adatbázisunk! – Na és?! – El is énekeljük!
- KIT Hírlevél
- April 28, 2021
Egy angolszász könyvtár – Tredyffrin Libraries link – munkatársai az All About that Bass nóta könyvtáros paródiáját adták elő egy éve link , amikor a […]
A piac helyett döntenek a Márai-listáról — őszre kerülnek polcra a kötetek
- KIT Hírlevél
- March 30, 2011
Április 1-jén meghirdetik a lebonyolítónak kiválasztott Könyvtárellátó részére a meghívásos pályázatot. Ez a cég tartja majd a kapcsolatot a kiadókkal és a kijelölt könyvtárakkal, szolgáltatja […]