Munkakörök rotálása — megéri a szélesebb perspektíva

Kísérlet: önként jelentkezők közül 6 könyvtárasszisztens 6 hétre páronként munkakört cserélt. Előtte és utána (félig strukturált interjú formájában) kikérdezték őket: mit tartanak lelkesítőnek, illetve mit lehangolónak a munkájukban, ezenkívül az új munkakörben naplót is kellett vezetniük arról, hogy mit tanultak, és a tanultakat hogyan tudnák felhasználni, amikor visszakerülnek a régi helyükre. A kísérlet alatt a kutató mentorként végiglátogatta és bátorította őket.
Eredmény: a jelentkezés fő motivációja: a jelenlegi munka monotonitása, kis személyes felelősség, a tanulás, továbbképzés ígérete. A cserék alatt sok, elsősorban technikai jellegű ismeretet szereztek, szélesebb átlátásuk lett az intézmény működésére, új kollégákat ismertek meg, a régi munkafolyamatokra is más szemmel néztek, úgy érezték, az új tapasztalataikat ott is érdemes lenne hasznosítani.
Néhányan aggódtak, hogy távollétükben megváltozik eredeti munkakörük, s később nehéz lesz alkalmazkodniuk. A munkahelyi vezetők pozitív hozzáállása kulcsfontosságú tényezőnek bizonyult. Mindent összevetve a vizsgálatban részt vevő könyvtáros-asszisztensek nem bánták meg a részvételt, és ezt másoknak is ajánlanák. (ref.: Mándy G.)

Hírforrás:
Humanus