Racionalizálás nem volt, csak elvonás. Várható-e az előbbi a szakmától?

Racionalizálás nem volt, csak elvonás — így jellemezte az InfoRádióban a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója a kormány válságkezelő intézkedéseit. Palócz Éva rámutatott: bár a Bajnai-kormány csökkentette a kiadásokat, továbbra is a magyar központi közigazgatás a legpazarlóbb a térségben. Az elemző több kockázatot is lát a hétfőn elfogadott, 2010-es költségvetésben, például azt, hogy a kormány az önkormányzatoktól úgy vesz el majdnem 90 milliárd forintot, hogy a struktúrát nem alakítja át, ez pedig veszélyes lehet. A kormány ugyan csökkentette a kiadásokat, a központi közigazgatás intézményeitől alig vont el forrásokat és nem racionalizálta azok működését — mutatott rá Palócz Éva. Mint mondta, a kabinet azokat a megtakarítási és bevétel-növelési lehetőségeket használta ki — ezeket szinte teljes egészében –, amelyek könnyen, nagyobb reformok nélkül megvalósíthatók voltak. Az állam hatékonyabb működéséhez azonban szerkezetátalakítás kellene, ehhez azonban az egy évre munkába álló kabinetnek sem a felhatalmazása, sem az ideje nem volt meg.

Hírforrás:
Portfolio