“Amikor nekiállunk valamit keresni a weben, akkor lényegében egy kérdést teszünk fel, például azt, hogy hány óráig van nyitva az okmányiroda, vagy hogy milyen egyetemeken létezik meteorológia szak” – folytatja Tom Mitchell. A mesterséges intelligenciával felvértezett, az adott tényeket megtaláló kereső képes lesz komplexebb keresésekre, kérdéseink megválaszolására, utasításaink követésére. Mondjuk, azt szeretnénk eldönteni, hova felvételizzünk. Fő szakunk a környezetvédelem lenne, viszont nem szeretnénk egy zajos, zsúfolt egyetemre járni, és az is érdekel, hány diákja van az intézménynek. A környezetvédelmi szakokat indító főiskolákat könnyen megtaláljuk hagyományos keresővel is, de mélyre kell ássunk ahhoz, hogy a tanulók létszámát is megtudjuk. A jövő intelligens keresőjének a következő utasítást adhatjuk: mutasd meg azokat az egyetemeket, ahol környezetvédelmet tanulhatok, rangsorold őket a diákok száma alapján, a legkisebb létszámú főiskolával kezdve. Az olvasni képes, a tényeket kiszűrni tudó és az összefüggéseket meglátó kereső lesz alkalmas a feladat végrehajtására – és Mitchell szerint éppen ilyen keresőn dolgoznak.
Webkereső mesterséges intelligenciával — új könyvtáros-konkurens a láthatáron?
Régebbi hírforrás(ok): ttp://fn.netrix.hu/cikk.php?cid=72289&id=28