Esszé kapható!

A csalás, különösen az a típusa, amikor az internetről letöltött tanulmányokat valaki a saját neve alatt “hasznosítja”, már a tudományos berkekbe is beférkőzött. Számos webhely kínál jelképes összegért jól megírt esszéket, és a dolgozatokkal való kereskedelem virágzik. Más szájtok nemcsak ilyen szolgáltatásokat nyújtanak, hanem úgy el is tüntetik őket a virtuális világból, hogy senki se tudja lenyomozni a forrásukat. Az egyetemek többek között az alábbi okokkal magyarázzák azt, hogy a diákok miért vetemednek csalásra: “lustaság”, “a megfelelő felkészülés hiánya”, “vizsgadrukk és a jó jegy igényéből fakadó nyomás”. A diákok azonban azzal védekeznek, hogy az internetes módszer egyszerűbb, mint a könyvtárazás, amikor vagy nem találják meg a szükséges könyvet, vagy sokat kell olvasni. Az óvatosság kedvéért néha egybeolvasztják a könyvtári és az internetes anyagokat.Az ilyen típusú csalások elleni kampány vezetője szerint a brit egyetemek még csak most kezdik felfogni a helyzet komolyságát. Susan Bassnett professzor, a Warwick University rektor-helyettese úgy véli, hogy a plagizálás pestisként terjed el a felsőoktatásban, amit az is bizonyít, hogy évente egyre több ügy kerül napvilágra. “A “kivágás-beillesztés” módszerét nehéz lenyomozni és jóval elterjedtebb a bölcsészettudományokban, mint a természettudományokban, vagy a laboratóriumi munkát, gyakorlati vizsgafeladatot igénylő tantárgyakban.

Régebbi hírforrás(ok): INFINIT Hírlevél, 2003. 228. szám link