Több mint egymilliárd forintért készülnek digitális tananyagok és az oktatáshoz használható adatbázisok, amelyeket az iskolák már a jövő évtől használhatnak. A szemléltetésre, adatgyűjtésre, egyéni tanulásra alkalmas anyagok főként az interneten lesznek elérhetők. Mindeközben az általános iskoláknak csak 35 százaléka kapcsolódik a világhálóhoz. (…) “Nem a hókuszpókusz a lényeg, hanem az, hogy a diákok könnyebben tanuljanak” – mondja a gimnázium történelemtanára, Németh György, aki Kojanitz Lászlóval együtt készíti az 1956-ról szóló digitális anyagot. A pedagógus saját felkészüléséhez és az órák, fakultációk megtartásához már most is használ CD-ROM-okat. A tanár úgy látja: amíg nem használtak ilyen technikát, addig is állandóan időzavarban voltak az iskolában, úgyhogy nem kell félni az új eszköztől. Németh György szerint mindemellett nem szabad lemondani a könyvtár, a könyvek használatáról sem. A hagyományos tananyagok és a digitális változatok hosszú ideig egymás mellett élnek majd – véli Kőrösné Mikis Márta, az Országos Közoktatási Intézet munkatársa. Az oktatáskutató szerint nem lehet kijelenteni azt, hogy a digitális tananyagok önmagukban hatékonyabbak lennének. Továbbra is szükség lesz a felkészült tanárra, s a jó digitális tananyagnak könnyen kezelhetőnek, tartalmasnak, sokoldalúnak és nem utolsósorban esztétikusnak kell lennie.
A világhálón kapják a tananyagot a diákok
Régebbi hírforrás(ok): Magyar Hírlap, nov. 14., link