Adatbank alapkő-letétele — Vincze Gábor: A romániai magyarok történeti kronológiája

A kolozsvári Jakabffy Elemér Alapítvány, számos társadalomtudományi kutatás befogadója és mentora, egy olyan romániai magyar on-line adatbank felállításának tervét készítette el, amely, ha akár részben is megvalósul, jelentősen gyarapítja majd az erdélyi magyar digitális kincstárat. A tervezett multimédia könyvtárat valószínűleg elsősorban a diákok és a kutatók használnának, de kialakítása révén azon leszünk — ez lenne a Transindex csapat kompetenciája — hogy böngészését a nem szigorúan vett szakközönség is tartalmas időtöltésnek tekintse. Az adatbank első modulja Vincze Gábor szakmai berkekben jól ismert és gyakran hivatkozott kronológiájának első része, amely az 1944-1955-ös korszakot öleli fel. “Az adatbank kiépítésének első, tesztfázisában még Vincze Gábor kronológiájának folytatását és Kuszálik Péter sajtóbibliográfiáit tesszük közzé. A második szakaszban reményeink szerint számos további bibliográfiát, kronológiát, statisztikát, térkép- és helységnévtárat, címtárat és linkgyűjteményt internetesítünk. E mellett például kutatók vendégoldalainak, tanulmánytáraknak is helyet fogunk adni. A következő szakaszban a természettudományok felé is nyitunk, tervezünk például egy Erdély flóráját és faunáját bemutató multimédiás fejezetet is. És most, ezzel a hatalmas információmennyiséget feldolgozó kronológiával letesszük a leendő adatbank alapkövét, amely itt érhető el, de hamarosan olvasható lesz hivatalos helyén, a link is.”

Régebbi hírforrás(ok): Transindex, 2003. aug. 14., link