Sok a tartósan betöltetlen állás

A cégek több mint tíz százaléka már hosszabb ideje képtelen bizonyos munkakörökbe alkalmazottat szerezni – ez derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat felméréséből. A jelentést a munkaügyi központok és kirendeltségek szakemberei állították össze, miután 4603 cég vezetőivel készítettek interjút – számolt be a Népszabadság. Az anyagból kiderül: 2002 szeptembere és 2003 márciusa között 1,9 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma, a legnagyobb arányú létszámcsökkenést – hasonlóan az egy évvel korábban tapasztaltakhoz – a szezonális hatások által leginkább érintett mezőgazdaságban és az építőiparban regisztrálták. A kiemelt nemzetgazdasági ágak mindegyikében megfigyelhető a fizikai munkára felvettek számának csökkenése, kismértékben ugyan, de növekedett ugyanakkor a szellemi munkakört betöltők iránti kereslet az építőiparban, a kereskedelemben és a szállítás, raktározás területén. Továbbra is a feldolgozóiparban a legmagasabb a régóta munkaerőhiánnyal küzdő gazdálkodó szervezetek aránya, a textiliparban meghaladja a 21 százalékot. Megállapítható az is, hogy a munkaerőpiacon jelen lévő munkaerő-kereslet ellenére nehezen tudnak elhelyezkedni az iskolából kikerülő fiatalok.

Régebbi hírforrás(ok): 2003.07.15., link