Előző számunkban a tudásszerzés felvásárlási, bérlési és célorientált erőforrások biztosításának lehetőségéről szóltunk. Most még két lehetőségre vetünk pillantást:
4. Vegyítés. Az így létrehozott tudás szándékosan összetett, sőt, a szinergikus hatások felerősítéséhez mesterséges konfliktusokat is teremt [vö. az e hírlevélben rendre megjelenő látszólag “könyvtáridegen” példákat, és az ezekkel felvállalt esetleges konfliktusokat]. – A “kreatív súrlódás” célja pl. a Nissan Design Internationalnál, hogy elősegítse a vállalaton belüli kognitív sokféleséget, illetve az ebből adódó alkotókészséget. Nonaka és Takeuchi kreatív káosznak nevezi a helyzetet. Példájuk: a Matsushita első kenyérsütőgépének kifejlesztése érdekében egyesítették a rizsfőző, a kenyérpirító, a kávéfőző és a konyhai robotgépek tudásait — amelyek persze mind-mind különböző fejlesztők fejében voltak. Az innováció a gondolkodási sémák között húzódó határterületen következik be, de létezéséhez e gondolkodási sémáknak érintkezniük kell egymással (Leonard-Barton). A bölcsesség jele tehát, ha a szakképzett és gyakorlott dolgozó őszintén elismeri, mit nem tud, és folyamatosan megkérdőjelezi egyéni ismeretének és a vállalat tudásának érvényességét. (IDEO tervezőcég példája)
5. Adaptáció, azaz a mások által megtermelt tudás felszívása. Azok a szervezetek –figyelmeztet a könyv –, amelyek a változó feltételekre nem saját maguk megváltoztatásával válaszolnak, elbuknak. (összeállította: MG)
Tudásmenedzsment 6. (Kreatív súrlódás és adaptáció)
Régebbi hírforrás(ok): Tudásmenedzsment / Thomas H. Davenport, Laurence Prusak. – Budapest : Kossuth, BKE Vezetőképző Intézet, 2001. – 195 p.