Tudásmenedzsment 3. (Tudáspiac: érdekek és ellenérdekek)

Időt kell adni a tudás megszerzésére. Ha tehát ma fektetünk a tudásba, annak gyümölcse nem holnap, hanem csak holnapután élvezhető. A “rádöbbenés” azonban rövid távon is lehetséges: nagyon gyakori, hogy ha a dolgozókat és a vezetőket “összekeverjük” a régóta irányítással foglalkozó főnökök leggyakoribb megjegyzése: nem is tudtam, hogy vannak embereink, akik ezzel foglalkoznak. A “rádöbbenésen” átesett Texas Instruments-vezetők ilyen célra hozták létre a cégen belüli “tudásmegosztási vásárt” (Share Fair). Így az egymástól távolabb dolgozó munkacsoportok megismerhetik egymást. Ugyanis a még nem ismert “tudásügynökkel” szemben az intranetes környezetben is bizalmatlanság él. Természetesen e tevékenység is vezetői elkötelezettséget igényel. Ha ugyanis a szervezet véleményvezéreinek nincs ideje tudásvásárokra és fórumokra, nem lesz eredményes a tudáspiac. A piac azonban még nem elég, a tudásmegosztást ösztönözni szükséges: a következetes tudásmegosztó munkát — írja Davenport — honorálni kell – pénzzel, előléptetéssel, újabb tudással. S hogy a természetes akadályokból minél kevesebb legyen, a japán Kao gyár minden vállalati összejövetelt nyilvánossá tett minden munkatársa számára(!). E szemlélet azonban veszélyt is rejt magában — legalábbis azok számára, akik félnek tudásuk szintjének napvilágra kerülésétől, illetve ebből adódóan pozíciójuk és szakmai imázsuk elvesztésétől. A tudáspiacok ugyanis a tudással rendelkezők hálózatát követik, nem pedig a hivatalos beszámolási rendszer struktúráját. Kontraszelekció nélküli szervezetekben hangozhat el az, amit Steve Jobbs, Apple Computer mondott: “Nincs értelme annak, hogy okos embereket szerződtessünk, és azután mondjuk meg nekik, hogy mit kell csinálni; mi úgy alkalmazunk okos embereket, hogy ők mondják meg nekünk, mi a feladat.” (összeállította: MG)