Német számítógépes szakemberek olyan egyedi programot dolgoztak ki, amelynek segítségével rekonstruálhatók lesznek az egykori NDK állambiztonsági szervezet, közkeletű nevén a Stasi megsemmisített dokumentumai. Angelika Steger, a Müncheni Műszaki Egyetem informatika professzora elmondta, hogy a projekt első próbája rendkívül sikeresnek mondható. Tájékoztatása szerint egy hét leforgása alatt a kutatóknak egy teljes “zsáknyi” titkos dokumentumot sikerült helyreállítaniuk; olvashatóvá tenni annak ellenére, hogy azokat korábban iratmegsemmisítővel mintegy 20 ezer apró darabra vágták. Steger szerint az állambiztonsági szolgálat múltját feltárni hivatott, Berlinben működő állami intézménynek egy teljes évre lett volna szüksége ekkora mennyiségű irat helyreállítására. A professzor asszony úgy tudja, hogy 17 ezer olyan zsák van a német titkosszolgálat tulajdonában, amely a Stasi megsemmisítésre ítélt dokumentumainak darabjait tartalmazza.
Related Posts
A szakmunkás végzettségűek 82 százaléka nem, vagy alig vesz könyvet a kezébe
- KIT Hírlevél
- June 15, 2016
A KSH 2014/15-ös jelentése szerint a középoktatásban tanulók 40 százaléka tanul szakközépiskolában, 21 százaléka szakiskolában, és mindössze 39 százaléka gimnáziumban. A gimnáziumi tanulókat inkább alapul […]
A legfontosabb 5 könyvtári trend – az IFLA-szavazás szerint
- KIT Hírlevél
- April 10, 2024
Barbara Lison IFLA-elnök az MKE-konferencián a világszervezet trendjeit taglalta. Kiemelte a legfontosabbakat, mármint amelyeket a könyvtárosok nemzetközi szavazás alapján jelöltek meg. Alább a 20 pont […]
Mi van a MaNDA-val?
- KIT Hírlevél
- March 29, 2017
Budapesttől két és fél órányira – évekig tartó tervezés és készülődés után – immár teljes pompájában tündököl a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) […]