Szabad hozzáférésű tudományos folyóiratok

2000-ben kezdeményezte a Nobel-díjas Harold E. Varnus a Public Library of Science (PloS) létrehozását azzal a céllal, hogy a tudományos folyóiratok világában ingyenes hozzáférést biztosítsanak. Soros György Nyilvános Társadalom Intézete felkarolta e szándékot, majd 2002 végén a Gordon and Betty Moore Foundation 9 millió dollárt adott a PloS-nek ötéves időtartamra. Az első szakaszban az élettudományok terén jelenik meg két folyóirat (biológiai és orvostudományi tematikával), majd sor kerülhet újabbakra is, például a kémia és számítástudomány területén (publiclibraryofscience.org). A szakmai szándék komolyságát jelzi, hogy sikerült a gyakorlati teendők ellátására igazgatóként megnyerni V. Siegelt, aki 2002 végéig a neves Cell szakfolyóiratot szerkesztette. Az elektronikus változat mellett várhatóan papíron is megjelenik az első két folyóirat ez év második felétől.