A könyvtári kártya – azaz az olvasójegy

A mozgó könyvtárak mellett a könyvtári kártya (olvasójegy) a közkönyvtárak egyik legromantikusabb szimbóluma. Ezzel a kártyával lépnek be a gyerekek a demokratikus társadalomba, ez az, amire elsőként büszkék lehetnek. A kártya az olvasás és a tanulás lehetőségének szimbóluma, mely egész életünkben elkísérhet bennünket. A régi, a könyvtárak számára kiváltságos helyzet azonban változóban van. Ma már minden élelmiszerüzlet-lánc és állatkereskedés kínál (törzs)vásárlói kártyákat. Hogy miért? Mert ezek a kártyák státuszt fejeznek ki, s mert igazi kötődést lehet általuk kialakítani, s fontos üzeneteket lehet rajtuk keresztül hatékonyan továbbítani. Az Egyesült Államokban például a houston-i közkönyvtárnak a “Power Card” kiadásával az volt a célja, hogy az iskolás gyerekek kezébe adjon könyvtári kártyákat. A kampány sikeréről a helyi sajtó is elismerően számolt be, s az utóbbi évek egyik legötletesebb kormányzati szerv által bonyolított akciójának aposztrofálta a kampányt. Egy iowa-i könyvtár pedig egy kiscica fotóját nyomtatta a könyvtári kártyára, amely alaposan növelte a könyvtár népszerűségét, és nem mellesleg felkeltette a sajtó érdeklődését is. Érdemes tehát a könyvtári kártyákkal kapcsolatban végiggondolni a következőket:
– Elég színes-e a kártya?
– Elég hívogatónak tűnik-e?
– Szerepel-e rajta a szabályzaton kívül valamilyen figyelemfelkeltő küldetés-meghatározás (mission statement), egy webcím?
– A gyerekek számára tetszetős-e a kártya?
– A kártya kivitelezése összhangban áll-e a könyvtár egyéb kiadványaival (arculatával)?
– Büszkék lesznek-e a tagok arra, hogy kapnak ilyet?
– Ad-e valamilyen kedvezményre jogosultságot egyéb üzletekben a kártya felmutatása?
– Van-e a polgármesternek ilyen kártyája, és használja-e? (KE)