E címmel ír a HVG, legalábbis az osztrák borkultúra utóbbi éveiről. Ám a kultúra más területeinek képviselői számára is érdekes lehet az írás: “A válságot túlélők ma már inkább áldásként emlegetik az 1985-ös esztendőt [glikol-botrány], amely fordulatot hozott az osztrák borászatban. A tömegborokkal szemben a minőségi itókák jöttek divatba, s a termelők rákényszerültek, hogy a kiábrándult fogyasztók helyébe új borkedvelőket találjanak. Nemzedékváltás ment végbe termelői körökben, a szőlészetet, pincészetet a háború utáni második-harmadik generáció tagjai vették át, akik a klosterneuburgi szakiskola elvégzését követően éveket töltöttek ausztráliai, amerikai, kanadai borgazdaságokban, ahonnan korszerű, a korábbinál jóval higiénikusabb módszereket megismerve tértek haza. Tudásukat gyakran egyesítik, szövetkezetbe tömörülnek. Határozottan reagált az állam is, szigorította a minőségi bor fogalmát, s a bortörvény kemény előírásait a korábbinál jóval következetesebben betartatták. A szőlőtermesztők szövetségén belül regionális borbizottságok alakultak, hogy kontrollálják a gyártás folyamatát.”
— A helyzet tehát irigylésre méltó, hazai borászoknak, könyvtárosoknak egyaránt: hogyan lehet a szolgáltatók és a felettes állami szervek tudatos együttműködésével a hátrányból (sőt: botrányból) előnyt varázsolni? Van persze hazai kurrens példa a sikerre: egyebek mellett pl. tavaly a Millenárison is bemutatott Graphisoft, amely a behozatali tilalom miatt kisgépeken készített olyan szoftvert, amelyet akkor a tengeren túlon csak a drága nagygépek tudtak. De a maguk területén hasonló úton jártak korábban pl. Baross Gábor vagy Tessedik Sámuel is. A megújulás lehetősége a hazai könyvtárak számára is évek óta adott; a fenti példa elemzésével megállapíthatjuk, hogy ehhez számunkra mi adott, és mi nem…