A miniszterelnök az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) elso szakmai napján többek között arról beszélt, hogy a következo idoszakban a magyar gazdaság versenyképessége azon múlik, miképpen tudja az informatikai rendszereket használni és alkalmazni. Medgyessy kifejtette: a globalizáció és a digitalizáció nem jár együtt a nemzeti identitás megszunésével, ellenkezoleg, lehetové teszi a kultúra színvonalas megorzését. A szakmai napon Kovács Kálmán, az IHM vezetoje elmondta: 2003 és 2006 között kiemelt feladatként kezelik a hatékony gazdaság kialakítását és az e-gazdaság, ezen belül az elektronikus kereskedelem beindítását és az elektronikus aláírás elterjesztését. 2006-ra meg akarják kétszerezni, azaz szinte teljes köruvé akarják tenni a kis- és a közepes vállalkozások körében az internet használatát. Hozzátette: fontos az is, hogy három év múlva minden oktatási intézmény és iskola rendelkezzen internetes kapcsolattal.
Medgyessy: Az informatikára kell építenünk
Régebbi hírforrás(ok): Origo:link 2003.01.10.