Megújuló honlap, képzőművészeti és receptverseny: fókuszban az idősebbek Vasváron

A hegyháti kisváros dr. Bendefy László Városi Könyvtára dolgozói több pályázat részleteit dolgozták ki a közelmúltban, emellett az Év könyvtára címért is indulnak idén. Egy sikeres e-közigazgatási pályázatot már magáénak tudhat a könyvtár, az ennek keretében elnyert egymillió forintból egy korszerűbb honlap létrehozására is fordítottak a könyvtár dolgozói. Gyöngyösi Zsuzsanna, a könyvtár igazgatója elmondta, hogy a könyvtári honlapon elérhető online katalógusuk lehetővé teszi, hogy akár otthonról is keresgéljenek a könyvtár dokumentumállományában, beleértve a hegyháti kistérség településeinek adatbázisban már megtalálható könyveit is. … Képzőművészeti pályázatot indítottak útjára, melynek alkotásait szeptember 11-éig, péntekig várják. A szervezők bármely technikával készült alkotást szívesen fogadnak, a lényeg, hogy a három megadott témakör egyikét dolgozza fel az alkotó. … Szépkorúak kedvenc receptjei a Hegyhátról, irodalmi idézetekkel fűszerezve — e pályázatunk keretében azt a legkedveltebb recepteket várják, a kedvenc művek idézeteivel ellátva, amellyel szívesen kínálna meg másokat is — mondja a könyvtár igazgatónője. A beérkezett pályázatokból a könyvtár dolgozói egy olyan naptár összeállítását tervezik, mely ötvözi az irodalmat és a gasztronómiát.

Hírforrás:
Vas Népe