“Köszönöm a vezetés lehetőségét. Várom, hogy szorosan együttműködhessek a tagsággal az érdekérvényesítésben, a különbözőség és a befogadás erősítésében, valamint szakmánk értékeinek kommunikálásában.” (Library Journal) – […]
Így néz ki a maradék kormányfüggetlen sajtó
Összegyűjtöttük, milyen portálok, tévék, rádiók és újságok maradnak a porondon Simicska Lajos bedöntött közéleti birodalma után. Kedd reggel jelentették be, hogy megszűnik a Magyar Nemzet, […]
OSZK: 24 verssel ünnepeltük a költészet napját – belső és külső pr egyszerre (videókkal)
Ugye, ismerős az a sztereotípia, hogy egész nap csak olvasnak a könyvtárosok? No, ez nem teljesen igaz, mert még arra is volt időnk A magyar […]
Választási tanulságok a könyvtári marketing számára
A filozófusokban, pszichológusokban és marketingesekben van egy közös pont. Mindhárom tudomány, szakma képviselői ismerik azt az arisztotelészi bölcsességet, hogy az emberek cselekvését két dolog határozza […]
Jobban komáljuk a papírkönyvet az e-könyvnél – adatok a könyvfogyasztásról
Vatera-felmérés a hazai könyvvásárlási és -olvasási szokásokról. A friss kutatás szerint továbbra is a hagyományos, papír alapú könyveket részesítjük előnyben – 87% -, és még […]
Okoshangszóró (smart speaker) – mi is az?
A 2018-as év az okos hangszórónak (smart speaker) is nevezett digitális asszisztensek széles körű elterjedésének kezdete lesz, a Canalys előrejelzése szerint ebben az évben indul […]
Hajléktalan a könyvtárban – hogyan segíthet a könyvtáros? – 3. Használati szabályok és beszélgetés
Múlt heti anyagunkat link folytatva: A hajléktalan a könyvtárban is más lehet, és ez a másság problémákat is okozhat. A leggyakoribb problémák: túl hangos, nincs […]
Úgy gondolod, hogy kellemes használói élményt nyújt könyvtárad? – Mérd fel! 2.
Korábbi anyagunkat link folytatva: A kutatás második fázisában információkat helyeztek el a kritikus pontokon, nem egyértelmű helyeken, majd az első fázishoz hasonló feladatokkal végezték el […]
A kritikus / kritikai olvasás területei 30. – Az álhírek terjedési módjai
Wardle (2016) a hamis információ terjesztési módja alapján hat típust különít el egymástól: 1. Hiteles forrás használata nem megfelelő kontextusban (például: az illegális migránsokról bemutatott […]
Kiállítás a reklámgrafika és reklámművészet szakos diákok grafikai munkáiból
A rozsnyói Pavol Dobšinský Gömöri Könyvtár, Kassa megye önkormányzatának kulturális intézménye és a Kassai Iparművészeti Iskola kiállítást rendezett Csomagolások és könyvek címmel. A reklámgrafika és […]