Nem marad az állam tulajdonában és nem a Miniszterelnökség egyik szerve használja majd a felújítást követően a józsefvárosi Károlyi-Csekonics Palotaegyüttest, a kormány ugyanis ma arról […]
Ultradián ciklus – munkában, értekezleten, konferencián
Kevesen hallottak […] az ultradián ritmusról. Nagyjából másfél órás egy ultradián ciklus (de semmiképpen nem hosszabb, mint két óra) az alvás közben. Mi több, az […]
Könyvtárosok érzelmeit vizsgálták
Huszonhárom könyvtáros vezetett munkanaplót öt napon át, és rögzítették az olvasókkal és munkatársaikkal folytatott interakciók azon részleteit, melyek során úgy érezték, hogy emócióik ellentétesek azzal, […]
Baranyai mozgókönyvtár – ott, ahol még a kocsma is bezárt
A 28 éves Csobán László öt éve járja a környék aprófalvait a kamionnal. Ezalatt közel százezer kilométert tettek meg. A pécsi Csorba Győző Könyvtár a […]
Az információ meg nem osztásának egy lehetséges oka: vámszedők távol tartása
Kéri László: Csöndes, láthatatlan, de igen hatékony nagykoalíciók kezdenek kialakulni. Mindhárom fontos: csöndes és hatékony, mert nem veri nagydobra a létezését, megáll az illetékessége határán, […]
Kondigépet az olvasóterembe! (fotóval)
Az olvasás elpunnyaszt, a csökkenő oxigénellátottság miatt az agyi teljesítmény csökkenhet. Ezért lehet izgalmas bármi, ami az olvasás vagy tanulás közben növeli az agy vérellátását. […]
Könyvtár, menekültek számára
A “Bibliothek für Flüchtlinge” színes, A4-es, több, a menekültek számára megfelelő nyelven is elérhető szóróanyag link tartalma: 1. A müncheni Városi Könyvtár szeretettel üdvözli Münchenben […]
Jobb lesz-e 2016? Mindig pesszimisták voltunk, de ennyire még nem
Jobb lesz-e 2016 a könyvtárak / könyvtárosok számára, mint 2015 volt? – tettük fel a kérdést az év végén, hasonlóan, mint az előző években. A […]
Nem csodafegyver, de eredményes a börtön meseköre – önkéntes könyvtárossal
Fogva tartott anyákat tanítanak mesélni Egerben, hogy a szabadulás után legyen valami, amit adhatnak a gyerekeiknek. Egy különleges, karácsonyi beszélőn jártunk, ahol a nézőtéren csupa […]
Kreatív és közhasznú márkaépítés: ajándékkicserélő automata
Egy kiadó vállalat – a Bastei Lübbe – a Hugendubel könyvkereskedővel együtt felállított egy automatát, mely karácsony után kicseréli a félresikerült ajándékokat. Az alábbi linken […]