Háromezernél többen válogatnak rendszeresen a kötetek ezreiből, lapozgatják a folyóiratokat, és a legidősebbektől az iskolásokig mind gyakrabban veszik igénybe a korszerű informatikai szolgáltatást az idén […]
Színes program a Műegyetemen
Ritkaságok kiállításával, könyvkötő műhely bemutatásával, rajzversennyel, játszóházzal, koncerttel és táncházzal várja többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem könyvtára a látogatókat szombaton délelőtt 9 […]
1.438 jelentkező a román Tudásalapú Gazdaság projektre
A román Távközlési és Informatikai Minisztérium által meghirdetett Tudásalapú Gazdaság nevű projektre 1.438 település polgármesteri hivatala küldte el részvételi szándéknyilatkozatát. Nagy Zsolt tárcavezető szerint ez […]
ReMeK-e-hírlap — új könyvtári hírlevél Erdélyből
Szeptembertől jelentkezik a romániai magyar könyvtárosok elektronikus hírlevele, melynek célja az erdélyi könyvtárosok jobb informálása a szakmát érintő hírekről, rendezvényekről. A lap első szerkesztői — […]
Letölthető klasszikusokat kínál a Google
Könyvek ezreinek ingyenes letöltését teszi lehetővé augusztus végétől a Google internetes cég, emellett kétszáz évet felölelő hírarchívumban kutakodhatnak a felhasználók, igaz, gyakran nem ingyen. – […]
Öt szövegírási alapszabály a direkt marketingben — könyvtár is használhatja
Hogyan nem szabad reklámlevelet szerkeszteni? Melyek a direkt marketing legfontosabb formai elemei? Wolf Gábor a szövegírás alapszabályaira hívja fel a figyelmet. Ha reklámleveleid kicsit is […]
Könyvtáros egyesületi honlap — kiszervezetten épül
Katt a Horvát Könyvtárosok Egyesületének honlapjára: link vagy angolul: link . A weboldal készítését az egyesület külső (ha tetszik: kiszervezett) munkatársa végzi havidíjért. A szerkesztést […]
Több millió hír a Google archív-keresőjében — új magyar helyismereti eszköz
A világ legnépszerűbb online keresőjének Google News Archive Search ( link ) nevű szolgáltatása segítségével ezentúl lehetőségünk van akár újsághírekben is kutatni, egészen a 18. […]
Összevonás, leépítés helyett előrelépés: térítéses információszolgáltatás szakkönyvtárban
1999-ben térítéses szolgáltatást vezettek be a kanadai Calgary Egyetemnek a nyilvánosság számára is hozzáférhető Geológiai és Geofizikai Könyvtárában. Okai: az anyagi támogatás csökkenése miatt korlátozni […]
MATARKA: 317 ezer tétel, 40 ezer teljes szöveg — készül a cikkszolgáltatás
A Magyar Folyóiratok Tartalomjegyzékeinek Kereshető Adatbázisát link a magyar könyvtárak és folyóirat-szerkesztőségek építik, a szolgáltatást a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum fejleszti és üzemelteti nonprofit […]