Tudta-e, hogy Olaszországban nem része a tantervnek az évfolyamonkénti könyvtárhasználati, információkereső foglalkozás? Az első évben egy tanóra alatt magyarázták el a diákoknak a könyvtárhasználatot. No […]
DVD kölcsönzés indul az amerikai McDonald’s-okban
Az ételek árusítása mellett eddig elképzelhetetlen volt, hogy üzleteit másra is használná a világ legnagyobb gyorsétterem-lánca. A McDonald’s most mégis DVD kölcsönzéssel bővíti üzleti repertoárját. […]
Bill Gates üzletet lát a blogokban
A Microsoft elnöke szerint a blogokra egyáltalán nem kell ferde szemmel nézni, szerinte komoly üzleti lehetőségek rejlenek azokban. Újságíróknak tartott előadásában úgy vélte a blogokban […]
Hamarosan elkészül a nemzeti vidékpolitikai stratégia
Rövidesen a kormány elé kerül az a vidékfejlesztési stratégia, amelynek alapjait a Magyar Tudományos Akadémia szakemberei dolgozták ki — jelentette be Szanyi Tibor. Az államtitkár […]
Pályázat felsőoktatási könyvtárak részére
Könyvek, folyóiratok és adatbázisok beszerzésére nyerhetnek támogatást felsőoktatási könyvtárak: a több mint 48 millió forint összértékű pályázat jelentkezési határideje június 4. – F: máj. 26. […]
Közgazdász és informatikus — együtt nyerő!
A Forrester Research 2003 első felében, amerikai cégek informatikai kiadásainak hasznát vizsgáló kutatása szerint nem mindig az informatikára legtöbbet költő vállalatok mutatják fel a legjobb […]
Annyi támogatást kap a szolgáltatás, amennyit az adófizető rászán
A köztévé esete: Annak figyelembevételével ítélhető meg, hogy több fordítható- e a közmédiumok finanszírozására, ha ismerjük és eldöntöttük, hogy az adófizető mennyit akar szánni erre […]
Geoinformációs rendszer a könyvtári fejlesztésben
A kanadai Ontario tó partján található — félmilliós lakosságú — Hamilton város könyvtári rendszerének továbbfejlesztésére, a központi könyvtár helyének kijelölésére a legmodernebb geoinformációs módszereket alkalmazzák. […]
Modellkísérlet indul az ügyfélszolgálati karták bevezetésére
Magyarország májusban az Egységes Európai Közigazgatási Tér részévé is vált, így érdeke, hogy minden állampolgár számára elérhetőek legyenek a minőségi szolgáltatások. A Belügyminisztérium és a […]
Rejtett tartalmak kinyerése — MIBE-konferencia
Május 19-én zajlott a Magyar Információbrókerek Egyesületének konferenciája, a prezentációk elérhetők a link -n. A téma a könyvtári szolgáltatás kiterjesztésének egyik útját mutatta. A könyvtárban […]